Rózsa, Rozina… Ki adta a lányodnak ezt a szép nevet?

– Hosszas gondolkodás után döntöttünk így. Édesanyám volt Rozália, de játékosabb nevet szerettem volna. Rozi, az túl hétköznapi, bár ha mérges leszek, időnként biztosan így fogom szólítani. Aztán rábukkantam a Rozinára, és beleszerettem. Annyira illik hozzá, ő tényleg egy kis rózsabimbó.

– Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus vagy!

– A zord külső érző szívet takar… Tudom, az első benyomás nem ez, de titkon nagyon is sebezhető, érzékeny lélek vagyok. Azért is növesztettem magam köré a határozott, vagány csaj páncélját, hogy védekezzem a bántások ellen. Mert abból volt elég az életemben.

– Lehet, hogy a pluszkilókat is ezért szedted fel az évek során?

– Mondasz valamit. A várandósságom mindent megváltoztatott, és összesen 8 kiló plusszal mentem szülni. A szülés után újra belefértem a régi ruháimba, és folyamatosan mennek le rólam a kilók. Lehet, hogy azért, mert már nincs szükségem arra, hogy védekezzem.

– Na, na, nem szeretnék egy csont-bőr Szulákot látni a tévében!

– Attól azért nem kell tartanod. Tegnap is olyan mennyei cukkinis lepényt sütöttem, hogy megnyaltuk utána a tíz ujjunkat! Jó kis elengedett nap volt, minden pontosan úgy sikerült, ahogy elképzeltem. De visszatérve az előző gondolathoz, úgy érzem, a gyermekem születésével felnőttem. Eddig azt hittem, ez abban a pillanatban történt meg, amikor édesanyám meghalt. De nem. Akkor csak nagykorúvá váltam! De felnőni csak most nőttem fel. Most, hogy felelősséget vállaltam egy másik emberért.