Indul a fűtési szezon: a radiátorokról
2009.10.16. 06:27
Elérkezett a fűtési rendszerek karbantartásának ideje. Egy próbafűtés alkalmával meggyőződhetünk róla, hogy megfelelő-e a nyomás a vízkörben, nem lyukas-e a kazán hőcserélője vagy valamelyik radiátorunk. Amennyiben időben elvégezzük ezt a nem túl bonyolult feladatot, ez első fagyos napokon már nyugodt szívvel indíthatjuk rendszerünket, tudván, hogy nem fog kellemetlen meglepetés érni bennünket. Cikkünkben a fűtési rendszer egyik fontos részegységével, a radiátorral foglalkozunk, körbejárva ez egyes típusok célszerű felhasználási területeit, előnyeit és hátrányait.
A központi fűtés előnyeit már közel száz évvel ezelőtt felfedezték, és használják azóta is nagy sikerrel. A cél - miszerint egy független rendszer lássa el meleggel lakóhelyünket - nem változott, de a használt berendezések, hőleadók és szabályzók annál nagyobb fejlődésen mentek keresztül. Természetesen a fejlődéshez szükség volt új anyagok és technológiák felfedezésére. Így a hagyományosnak mondható radiátoros megoldásokon túl megjelentek a korszerű padlófűtések, vagy éppen a falba épített fűtőelemek. A legkönnyebben kivitelezhető megoldás mégis a radiátor maradt, mely a mai napig a legnépszerűbb fűtési forma.
A radiátorok kezdetben öntéssel készültek. Sok helyütt ma is látni ilyen, robosztus, nagy tömegű öntöttvas fűtőtesteket. Sőt még manapság is létezik olyan gyár, mely ilyen hőleadókat gyárt. Felhasználási területük igencsak visszaszorult. Nagy hő-tehetetlenségüknek köszönhetően lassan reagálnak a szabályozásra, az áruk meglehetősen magas, ellenben igen tartósak, hosszú élettartamúak. Általában nagy terek fűtésére használják őket, ahol nem cél a dinamikus hőmérsékletváltoztatás.
Az öntöttvas radiátor közvetlen leszármazottjának tekinthető a tagos lemezradiátor. Tagoltsága, nagy víztere még a régi fűtőtesteket idézi, de tömege, hő-tehetetlensége jelentősen kisebb elődjénél. Nagy előnye, hogy "méretre szabható", azaz a fűtendő helyiség méretének megfelelően megadhatjuk, hogy hány tagból álljon. Élettartama, megfelelő használat mellett több tíz év is lehet.
A jelenkor igényeit leginkább a kis vízterű, könnyen szabályozható fűtőtestek elégítik ki. Ezért oly népszerűek az acél vagy ötvözött alumínium lemezből préselt lemezradiátorok. A tulajdonképpeni vízteret a két, préselt fémlemez közti járatok adják, melyeket általában vonal- és ponthegesztéssel rögzítenek egymáshoz. A lamellák és a radiátorlapok együttesen végzik azt a hőleadást, melyet a tagolt lemezradiátorok esetében az egyes tagok. A be és kiömlő csonkok csaphegesztéssel kerülnek a helyükre. Ezt követi, az amúgy minden kereskedelmi forgalomban lévő radiátorra jellemző nyomáspróba, majd a végső felületkezelés. Az egész folyamat mintegy fél órát vesz igénybe, a nyers acéllemeztől a csomagolásig. Mivel a lemezradiátor nem tagokból áll össze, hanem egy szerves egységet képez, szükség van gyárilag különböző méretek és kivitelek gyártására.
Bár kialakítását tekintve az előzőektől meglehetősen eltér, mégis a radiátorok családjába tartozik a manapság nagyon divatos törülközőszárítós fürdőszobai csőradiátor. Funkcióját tekintve két legyet üt egy csapásra, egyrészt fűti lakásunk kisebb helyiségeit (fürdőszoba, WC, gardrób stb.), másrészt szárazon tartja törölközőinket, ezzel gátat szab a nedves környezetet kedvelő baktériumok és gombák szaporodásának. Amennyiben nagyobb méretű fürdőszobával rendelkezünk, a csőradiátor mint kiegészítő fűtés is szóba jöhet, sok helyütt alkalmazzák padlófűtéssel kombinálva. A nagyobb hazai és külföldi gyártók törülközőszárítói, a szabványos csőcsatlakozásokon kívül rendelkeznek elektromos fűtőbetéttel is, így a tavaszi-nyári hónapokban, mikor már vége a fűtésszezonnak, a ráakasztott törülközőink továbbra is szárazon maradnak.
forrás : epitinfo.hu
|