Horváth:"Nem mondok le!"
FH/RTL Klub, 2007-09-10 09:53 2007.09.11. 09:20
3 milliárd forintot fordít az egészségügyi tárca a kórházi ellátás - például étkeztetés - színvonalának javítására abból a 25 milliárd forintból, amelyet a kórházak, járóbeteg-szakellátók és a mentők között oszt szét a minisztérium - mondta Horváth Ágnes, egészségügyi miniszter az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában.
Hozzátette: a 3 milliárd forint erre az évre vonatkozik, de dolgoznak azon, hogy jövőre ugyanígy tudják emelni az ellátás színvonalát. A 25 milliárd forintos összegből egyébként a mentők 2 milliárdot, a járóbeteg-szakellátás 400 millió forintot kap.
A várólistákról a miniszter azt mondta: ezen a problémán már segítettek, hiszen szeptemberben, júliusban és augusztusban több volument adtak az egészségügyi intézményeknek, így több beteget tudtak fogadni. Várólisták egyébként eddig is voltak, csak előjegyzési naplónak hívták őket - fogalmazott Horváth Ágnes.
Az egészségügyi tárca vezetője kérdésre válaszolva elmondta: annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint az egyik legnépszerűtlenebb politikus, nem mond le, és folytatja a munkát. Hátravan még például a biztosítási rendszer átalakítása - tette hozzá.
|