Nyugdíjsors:a jólkeresők vesztesége jelentős, a kiskeresetűek ellátása alacsony
2008.01.07. 10:02

Korrekció és új nyugdíjszámítás teheti igazságossá a nyugdíjakat,Minél magasabb egy munkavállaló fizetése, nyugdíja annál nagyobb arányban veszít értékéből az utolsó havi nettó keresetéhez képest - legalábbis ez derül ki egy szakértő számításából. Az induló nyugdíjak minden fizetési kategóriában 1998-ban maradtak le legjobban az utolsó havi bértől, az elmúlt néhány évben viszont gyorsa nőttek. A nyugdíjmegállapítás aránytalanságait a hiányos valorizáció és az évek között erősen ingadozó keresetnövekedés együttes hatása okozta, amit a januártól érvényes új nyugdíjszámítás orvosol.
Bár a januártól érvényes új nyugdíjszámítás mellett elsősorban az az érv szól, hogy megfékezze a keresetekhez viszonyítva egyre magasabb induló nyugdíjak további növekedését, kiderült, nincs arról összehasonlító adat, hogy egy fiktív munkavállaló egy adott életpálya után a különböző években mennyi induló nyugdíjra számíthatott volna. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy egy alacsony keresetű dolgozónak, illetve egy középvezetőnek, feltételezve, hogy mindvégig volt munkájuk, 1985-től napjainkig évről évre mennyi nyugdíjat számítottak volna. A nyugdíjbiztosítás statisztikái azonban erre nem térnek ki, és a szociális tárcának sincsenek megfelelő számításai.
Máté Levente, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tanácsadója azonban készített hasonló számításokat, melyet megosztott lapunkkal. A fiktív kereseti pályákat úgy építette fel, hogy az igénylő a teljes béridőszakban az országos bruttó átlagkeresetnek mindenkor ugyanazt a hányadát kapta, mindig keresett, és nem volt kieső napja. A szakértő azonban hangsúlyozta, az így készített pályák torzítanak, hiszen senkinek a keresete sem alakul pont ezen feltételezéseknek megfelelően, de - mint mondta - jobb nincs. Számítása szerint ha a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset alatt, vagy annak közelében volt a munkavállaló bére, induló nyugdíja kevésbé tért el az utolsó havi nettó keresetétől. Ezzel szemben az átlag fölött kereső dolgozók jelentős veszteséget könyvelhettek el.
Az induló nyugdíjak csökkenése, illetve növekedése a keresethez képest minden csoportban egységesen mozog, az 1997-es kedvezőbb feltételek után 1998. mélypontot jelentett, 2001-ig folyamatosan vált kedvezőbbé a helyzet, majd a 2003-ig tartó megtorpanás után 2005-ig újabb pozitív változás következett be. A nyugdíjformula sajátosságainak köszönhetően a magas keresetű az utolsó fizetésének a felét sem, míg az alacsony keresetű, az utolsó nettójának legalább a háromnegyedét kapja indulónyugdíjként, vagyis nem arányos a keresetpótlás.
Máté Levente megállapítása szerint minél jobb kereseti pályán volt és több járulékot fizetett egy dolgozó, az induló nyugdíja annál gyengébb, de az is igaz, hogy magasabb keresethez magasabb a nyugdíj jár. Érdekes megállapítás az is, hogy egy minimálbéres 2001-ben több nyugdíjat vitt haza, mint amennyi a megszűnt keresete volt.
Elértéktelenedő nyugdíjak
A 70-es évektől a nyugdíjasok helyzetét a nyugdíjak emeléséről hozott központi döntések határozták meg. Ezek nem tekintették fontosnak a nyugdíjak reálértékének megőrzését, de arra sem fordítottak kellő figyelmet, hogy a nyugdíjak lépést tartsanak a nettó keresetek növekedésével. A Nyugdíjbiztosítási Ellenörző Testület felkérésére készített tanulmány szerint az éves emelés általános mértékét az 1980-as évek végéig 2 százalékban határozták meg, 1982-ig a maximális nyugdíj 7 ezer 500 forintnál nem lehetett több. Az ország eladósodott, a fogyasztói árak növekedtek, 1975-ben 2,1 százalék volt az infláció, 1980-ban 9 százalékra emelkedett és 1988-ra pedig már a 15 százalékot meghaladta. Akkor megemelték az alacsony összegű ellátásokat, azok viszont, akik kedvezőbb nyugdíjukat hosszabb szolgálati idővel és magasabb összegű járulék megfizetésével alapozták meg, sérelmezték ezt a megkülönböztetést. Ezért 1988-ban az újonnan megállapított nyugdíjak - a kedvezőbb szabályok alapján - már elérték a keresetekhez viszonyított 80 százalékot, viszont elég hamar el is értéktelenedtek.
A kialakult feszült helyzeten a rendszerváltozás sem javított. Mintegy 500-600 ezer saját jogú nyugdíjas államilag támogatott árak és nyomott bérek alapján ment nyugdíjba, miközben a következő években az árak és a bérek gyors ütemben emelkedtek. Az 1990-es évek elején a gazdaság mélyrepülése tovább sújtotta a nyugdíjasokat, az ellátás színvonalának romlása meghaladta a bérek reálértékének csökkenését, amihez nagyban hozzájárult a munkaerőpiac romlása. A munkanélküliség elől a nyugdíjazásba menekültek a dolgozók, és tömeges választották a rokkant nyugdíjazást.
1992-től látszatra kedvezőbb fordulat következett, a nyugdíjakat évente a nettó átlagkereset növekedésének megfelelően emelték, így a már meglévő (1989 előtti) ellátások értékvesztését 3-18 százalékos korrekcióval próbálták ellensúlyozni. Ennek eredménye, hogy mind a nyugdíjak, mind a keresetek csaknem azonos mértékben emelkedtek, viszont negatívuma, hogy a fogyasztói árindexhez nem igazodtak, ami a 90-es évek első felében végig 20 százalék felett volt, sőt 1991-ben elérte a 35 százalékot. Ez ismét súlyos értékvesztést okozott.
A nyugdíjak 1989-hez képest 1994-ig mintegy 13 százalékot veszítettek értékükből, 1996-ra ez az arány 30 százalékra nőtt. 1998-2006 között jelentősen csökkentek ugyan a fogyasztói árak, de nem szűnt meg a nyugdíjak bérekhez viszonyított lemaradása. A nyugdíjak csak 14 év után érték el az 1989-es (magasnak akkor sem számító) színvonalat. A rendszerváltás, illetve az azt kísérő gyökeres gazdasági átalakulás visszavetette és drasztikus életszínvonal csökkenésre ítélte a nyugdíjasokat. Az 1998-2006-os időszakban - 1989-hez viszonyítva - a nyugdíjak végig elmaradtak a keresetekhez képest, és ez az elmaradás tendenciájában fokozódott. Közben változott a nyugdíjemelés módszere, az előző évi tényleges nettó átlagkeresethez és az inflációhoz igazították a növekedést. Az induló nyugdíjak színvonala is jobb lett, de a korábbi értékvesztést elszenvedett nyugdíjak visszapótlására 1992 óta nem került sor, csak 2006-ban kezdődött el egy újabb korrekciós program.
14 év után korrigáltak
A vizsgálat szerint a legelmaradottabb nyugdíjak az 1991 és 1996 év közöttiek, ezen belül is különösen 1992 és 1995 között nyugdíjazottak ellátásai. A lemaradás oka a rendszerváltozást követő időszak gazdasági válsága, a nagymértékben visszaeső reálbérek, a megállapítási szabály változása. Ebben a körben az átlagnyugdíjhoz képest a lemaradás 4,8, illetve 6,4 százalék, ekkor ment nyugdíjba a mai ellátottak 31 százaléka.
Ugyancsak hasonlóan alacsony a nyugdíja az 1988 előtt nyugdíjazottaknak. Ebbe a csoportba tartoznak a legidősebbek. Kevés szolgálati idővel is nyugdíjba lehetett menni, mégis, a lemaradás az átlagosnál tovább dolgozókat érinti, mert a rövidebb ideig dolgozók ellátását többször is emelték, túlértékeltek, bár az összegük még így is alacsony. Ebbe a körbe tartozik a saját jogú nyugdíjjal rendelkezők 28 százaléka, nyugdíjuk átlagösszege 4 százalékkal maradt el 2005-ben az 58 ezer forintos átlagtól.
Az 1988-89-90-es évjáratok nyugdíja nem alacsonyabb az átlagnál, de méltánytalan lett volna kihagyni őket a programból, mert kimaradtak az 1992-es korrekcióból. Az 1997-98-ban nyugdíjazottak átmenetet jelentenek az igen kedvezőtlen és a kedvezően megállapított nyugdíjak között. A nyugdíjazás évjáratától függetlenül elmaradottnak tekinthetők a rokkantsági nyugdíjak a torz megállapítási rendszer miatt. Ez a csoport a sajátjogú nyugdíjasok 22 százaléka. A saját jogú ellátással nem rendelkező özvegyi nyugdíjakat is emelték, hiszen az átlagos ellátási összegek igen alacsony, 38 ezer 200 forint volt.
A korrekció több lépésben történik 2006-tól 2010-ig azért, hogy ne terhelje aránytalanul a gazdaságot, illetve az államháztartást abban az időszakban, amikor a konvergencia-program teljesítése önmagában is jelentős erőfeszítéseket igényel.
Új nyugdíjszámítás, megszűnő aránytalanság
Az elmúlt néhány évben újabb aránytalanságok keletkeztek a nyugdíjak alakulásában, az induló nyugdíjak ugyanis gyors ütemben növekedtek. Az aránytalanságot a hiányos valorizáció és az évek között erősen ingadozó keresetnövekedés együttes hatása okozta. A járandóságot eddig úgy állapították meg, hogy 1988-tól összeszámolták a keresetet, és azt átszámították (valorizálták). Csakhogy nem a nyugdíjba vonulás évének forintértékére, hanem az azt megelőző második évnek megfelelő értékre szorozták fel. Ha nagy volt a keresetnövekedés, akkor az érintett nagyon sokat veszített.
Népszava Online
|