Az ügyesebb, második generációs olajügyletek példája a Kordax szürke lába volt. A cég kapcsolatai magas politikai körökhöz vezettek, ezért a Műszaki Szakértői Intézet nem vállalta szakvélemény elkészítését, különösen, hogy a VPOP és az APEH nem adott határozott szakvéleményt hasonló okból (mindez az információtörvény hiányában lehetett így, minthogy annak szellemében kötelezhetők lettek volna a hiteles információkibocsátók állásfoglalásra). A Kordax végülis a párton belüli meghasonlás veszélye miatt elveszítette érinthetetlenségét, 7-8 Md HUF-os károkozással elvitte a balhét a fekete olajipar rejtőzködő képviselői helyett.

Közben az olajgate (vélt) külföldi kapcsolatait is kezdték feltárni. A Jukosz ellen titkosszolgálati kapcsolatokkal (információkkal) visszaélés miatt vizsgálat folyt Oroszországban (ekkor felvetődik, vannak-e magyar politikusok is zsarolható állapotban). Az 1995 őszi orosz olajszállítási problémák nem kaptak elég figyelmet, pedig érdekes lett volna, hogy vajon a MOL „ügyetlenségei”, vezetőinek ügyei vannak a háttérben, vagy a magyar államférfiak alkupozíciója sérült meg (a MOL-olajügy, Pál L. bukása 1995 októberében nem tisztázott történések voltak)? Ennek - a társadalmi nyilvánosság kizárása ellenére - fortyogó ügynek újabb fejleményeként 1996 április elején az ipari miniszter hazugsággal vádolja meg a MOL vezetőit. A szolnoki kőolajkutató átjátszásának kísérlete MSZMP-s kapcsolat útján egy sebtiben gründolt orosz-magyar vállalkozásba, megerősíteni látszott a korábbi sejtéseket.

A Kormányzati Ellenőrzési Iroda nyilvánosságra hozott vizsgálata a KVSZ korrupcióba keverésével, tulajdonképpen a rendszerváltás utáni sokmillió literes orosz-magyar illegális olajkereskedelem („olajezredesek”-ügy) utóhatása volt, később pedig a tároló és átfejtő kapacitások illegális használata révén lehetett aktualitása, bár a HM-nek pontos nyilvántartása lehetett a történésekről. Ehhez képest a Toldi Kft. által elnyelt olajbevételek sorsa, a Petrodyne Rt. vagy a Voil Kft. tulajdonosainak kiléte érdekesebb ügy volt, illetve lehetett volna. (Ugyancsak megért volna egy vizsgálódást a PM engedélye után a KVSZ és „ismert magyar olajcégek” által 1992-ben alakított gazdasági társaság, mely alaptőke-emelésként vitte magával a pétfürdői tároló bázist.)

Motiváció: az egyéni (fogyasztói, vásárlói, vállalkozói stb.) és közösségi (szervezeti, vállalati stb.) gazdasági viselkedés

A gazdasági aktorok száma és gazdasági viselkedése, az adómorál és az adóteher terítés társadalmi igazságossága arra a megdöbbentő tényre világítanak rá, hogy a nemzeti jövedelemnek lassan csak a fele származik termelésből. (A Kornai készítette mérleg szerint 1960-ban az összreáljövedelem 80%-a származott munkából, 1992-ben pedig már csak 52%-a, s ez az arány 1996-ra tovább romlott.) Az APEH az 1990-es évek közepén végre követhető (ellenőrizhető) számokkal szolgált a gazdasági aktorok jövedelméről (1994-es adatokon): ekkor a 300-350.000 HUF jövedelmi kategóriában 341.168 adóalany, az évi 500.000-1.000.000 HUF kategóriában 1.298.118 adóalany volt. Az 1 M HUF körüli jövedelmet bevallók száma 96.238 volt, és évi 2 M HUF feletti jövedelmet 26.497 adóalany vallott be, ami elgondolkodtató ma is. A pénzforgalmi jelzőszámok sokkal több tanulsággal szolgálhattak volna, ha az információtörvény szellemében megfelelő összesítések készültek volna. APEH statisztikák alapján 1993-ban 110 ezer fő átlag 130.000 HUF tőkebefektetést abszolvált, 1994-ben pedig 250 ezer fő átlag 192.000 HUF-ot.

Az adórendszer tarthatatlanságát (termelés- és vállalkozásellenességét) számos dolog bizonyította, de keveset foglalkoztunk a közvetett negatív bizonyítékokkal. A kiskereskedelmi forgalom pl. 1987-1995 között 26%-kal esett vissza, ami (persze, a vásárlóerő- és keresletcsökkenés mellett) döntően a fekete gazdaságba váltást jelentett. Az adóbevallások szerint az átlagjövedelmek 1991-1994 között 12%-kal estek vissza (ami az adóreformok eredeti célkitűzéseit illetően bizonyító erejű). Egy korabeli, az adósávokkal számoló PM-tanulmány szerint 1994-ben 402.000 fő, 1995-ben 400.000 körüli adóalany tartozik a jómódú kategóriába (1 M HUF körüli jövedelemmel). Az adórendszer negatív hatását bizonyítja a magyar vállalkozók mérlegbeszámolóinak elemzése (MTA Közg.Int.) is: 1988-ban a 7.628 kettős könyvvitelű vállalkozás 110 Md HUF nyereséget számolt el, 1993-ban a 71.503 kettős könyvvitelű vállalkozás 287 Md HUF veszteséget mutatott ki. Egy, az ÁFA-rendszer működését értékelő tanulmány szerint 1991-1993 között az APEH 205 milliárd forintot szedett be és 202 milliárdot fizetett vissza (!). Szerény becslések szerint is legalább 50-60 milliárdos adócsalás volt akkor a takarásban.

A fekete és szürkegazdaság oksági mutatóit illetően a szakértők egyrészt a közvetlen adóteher súlyát mérik a GDP arányában, másrészt az adóteher emelkedését az előző öt évhez viszonyítva, harmadrészt a gazdaság állami szabályozásának erejét és minőségét (benne az apparátusok költségvetésének arányát a társadalmi össztermékhez viszonyítva), negyedszer az adózási morált. E minősítéseket tekintve Magyarországon nem az állam gazdaságszervező erejének kihasználása, hatékonyságának javítása, hanem vagyonfelélés folyt, pénzvagyonok kimenekítése a gazdaságtalan termelésből, bankárinfláció volt, és 1994-ben megkezdődött a külföld felé folyó tőkemenekítés (ez akkor évi 1,5-2 Md USD-ra becsülték). Ráadásul a szocialista politikai és gazdasági lobbik (80-100 Md HUF az agrárlobbinak) állami támogatásai a cserearányok romlásával tovább rontották a magyar gazdaság pozícióját. A forint folyamatos leértékelődése katasztrófális hatásokkal járt a gazdasági várakozások szempontjából. Érdekes formája volt e témának továbbá a hálapénz tisztára mosása, mely az orvostársadalom nettó (adóval nem terhelt) jövedelme, egyfelől az alulfizetett orvosok, másfelől a társadalmi igazságosság melletti kiállás dilemmája.

4. Az ellene való fellépés terepe és eszközeiről

Amikor a Horn-kormány központi nyomozóhivatalt akar a Miniszterelnöki Hivatal kereti között (az információhatalom koncentrálásával) beindítani, egyrészt beismeri tehetetlenségét a szocializmus örökségével szemben, másrészt aktív politikai manőverezéssel próbálja e súlyos hátrányokat az ellenzéki politizálás előnyszerzéséből kivonni. (Aminek példája egyébként a 600-900 Md HUF-os kötelezettségvállalások, vagy a titkosszolgálati megfigyelések ügye is.) Amikor 1996-ban fellépésre készül a Horn-kormány a szocializmus által megágyazott, de a rendszerváltás után elburjánzott szürke és fekete gazdaság ellen, akkor már tudni lehet, hogy inkább 2.000-2500 Md HUF-ról, az ugyancsak évtizedeken hamisított GDP harmadáról van szó. Ezt a jelentős aránynövekedést számos résztanulmány alátámasztja. A háztartások kiadásainak 17-25%-a - akkoriban évi 500-700 Md HUF - a szürke és fekete kereskedelembe megy. A Kopint-Datorg tanulmánya (a Horn-kormány már milliókat költött ilyen tanulmányok készíttetésére) a lakosság összes szolgáltatásvásárlásainak több mint 40 %-át, a ruházati cikkeknél 27%-ot, az élelmiszer- és élvezeti cikkeknél közel 14%-ot, az iparcikkeknél 9%-ot származtatott az árnyékgazdaságból. A Kopint becslése szerint 694 Md HUF forgalom bonyolódott a szürke és fekete kereskedelemben, ami adóbevételek elmaradásával 100 Md HUF kárt okozott. A gazdasági kutatók és információs szakemberek megegyeznek abban, hogy az árnyékgazdaság arányainak kialakulásában a korábbi évtizedek gyakorlata és a mai gazdaságpolitika azonos módon felelős.

A gazdaságpolitika módosításának kísérlete

Az árnyékgazdaság - ill. a Horn-kormány által hatalmasra növesztett informális állam - visszaszorítása az akkori gazdaságpolitika (az azt megalapozó közgazdasági főirány: a neoliberális sallangokkal diszített válság- és adósságmenedzselő, hitelkamat-refinanszírozó monetáris és fiskális politika) feladásával lett volna csak lehetséges. A támadásirány a „supply side” politika felé nyitás, s mindjárt elsőként az adóterhelés radikális csökkentése, a kamatok leszorítása, a forint stabilizálása (a jó pénz megteremtése) lehet. Ennek megvalósításához természetesen szükség van az adósságválság megoldására, amit a „Magyarország 2025-ben” modernizációs törvény menedzselésére hivatkozással japán és német hitelkihelyező érdekcsoportokkal történő hitelrevíziós tárgyalásokkal kell rendezni.

Az 1990-es évek közepén a lehetetlen helyzetek leginkább az APEH mint hiteles információkibocsátó intézmény, ill. az adóterhelés és adómegkerülés problematikájában modellezhetők. A kormány törekszik a terhelhetőség határainak behatárolására, erre bizonyság a TÁRKI megbízása a jövedelemszerkezet felmérésére. Eszerint az adóköteles jövedelemmel rendelkezők 85%-ának havonta alig 32 ezer forint az átlagos bevétele. A szocialista - szabad demokrata kormány azonban megszorító programja generálásakor 30-50 %-kal felülbecsüli az átlagos jövedelmeket mondván, a lakosság eltitkolja jövedelmét. Ez maga a szürke gazdaság, a szürkébe tervezett programokkal. Az APEH mint intézmény úgy jön be a képbe, hogy a mérleg helyett a bűnbak lesz. Kétségtelen tény, hogy információtörvény hiányában mint hiteles információ-kibocsátónak nincsenek rögzítve jogosítványai és kötelezettségei. Vitatott példa a hto magáncélú és vállalkozási felhasználása, amit korábban nem tartott szankcionálandónak, majd ezt az álláspontját megváltoztatta. Az APEH mint autentikus hírforrás köteles lenne állást foglalni, és visszamenőleg nem minősíthetné át a véleményét.

forrás : gondola.hu

(2. rész vége)