Oszsza meg másokkal is

Lassan csúcsfokozatra kapcsol a helyhatósági kampány. Annyit bízvást előre jelezhetünk: míg az előző két kampányév (a 2002-es, majd a 2006-os) a kölcsönös populista nagyotmondás jegyében telt, addig az ideit a kockázatkerülő, semmitmondó retorika, a közvetlen dialógustól tartózkodó adok-kapok „beszólogatás” fémjelzi.

Hangulatjavító, pénzosztó intézkedésekre többé már nincs fedezet, a népszerűtlen döntések választás előtti bejelentéséhez viszont a politikusi kurázsi hiányzik. Érdemi program híján maradnak az általánosságok, konkrétumok, számszerűsítés, határidő nélkül. A parlamenti korteskedés során ezért maradtak el a jelölti-listavezetői viták. Könnyen meglehet, hogy ugyanennek martalékává lesznek a főpolgármester-jelölti párbajok is.
 

Új időpont kell

Az önkormányzati választással azonban nemcsak a kampány várható színvonaltalansága a probléma. Hanem – egyebek közt – a dátuma is. A rendszerváltáskor úgy szabályozták a választási naptárt, hogy négyévente tavasszal van a parlamenti, ugyanazon év őszén pedig a helyi „politikusfrissítés”. A korabeli jogalkotó aligha gondolt rá, hogy ezzel egy olyan tényezőt telepített a rendszerbe, amely a gazdasági és költségvetési stabilitás-hatékonyság ellen hat. Ezáltal ugyanis a két választás évét kampányévvé, gazdaság-és társadalompolitikai üresjárattá degradálták. Gondoljunk csak bele: az év legelején az államfő kiírja a választásokat. Akkortól a kabinet már semmi lényegi döntést nem hoz. Tavasz végén, nyár elején megalakul az új parlament és kormány.

A személycserék okán de facto hetekre lebénul a miniszteriális-szakintézményi bürokrácia. Utána a nyári szabadságolások miatt van szünet. S alig hogy visszajönnek a pihenésből a képviselők, érdemi munka helyett ott az újabb kampány. Mivel rengeteg országos politikusnak van helyi funkciója, a lokális kampány óhatatlanul elvonja figyelműket, kapacitásukat a törvényhozási rutintól. Ősszel megvan az eredmény, utána pedig – a változatosság kedvéért – a helyi közigazgatás lesz béna kacsa. Az átadás-átvétel, a vezető közhivatalnokok érkezése-távozása, az új testületek megalakulása, az esküt tett várospolitikusok betanulási ideje újabb heteket-hónapokat emészt fel. Gyakorlatilag a teljes év veszendőbe megy.

Az év közepén alakult kormány – ahelyett, hogy rögtön nekifogna a nemzetgazdasági és államháztartási reformoknak – egészen őszig kivárásra játszik. Abban bízva, hogy népszerűsége kitart még a helyi választásokig, addig csak szimbolikus intézkedéseket hoz. Így volt ez már sokszor a hazai politikában. ’90-ben Antall József is az önkormányzati választások utánra tolta a külső tényezők (pl. Öböl-háború) miatt már nyáron esedékessé vált, de nagy elégedetlenséghez (taxisblokád) vezető benzináremelést. Horn Gyula is több mint fél évet várt a kormányprogram után a Bokros-csomaggal. De az első Orbán-kormány szintén őszre halasztotta a helyi politikában is kedvezőtlenül lecsapódó intézkedéseit (metróberuházás leállítása, restriktív nyugdíjkorrekció, stb.) Aztán ez a menetrend is borult.

Medgyessy az önkormányzati választások után sem fogta vissza magát egyensúlyilag, így aztán utódja, Gyurcsány már az önkormányzatokért zajló csata előtt kénytelen volt a pénzügyi sebészkés után nyúlni. Most nagyon úgy tűnik, hogy visszaáll a korábbi rend. A második Orbán-kormány bevárja a „harmadik félidő” eredményeit, csak aztán lép olyat, ami húsba vág. Mert ne tagadjuk: a pártok nem önálló választás, hanem harmadik félidő gyanánt tekintenek az önkormányzatira. Az ellenzék abban bízik, itt fordíthat a végeredményen, de legalábbis bevihet pár szépítő becsületgólt. A kormány azonban pont emiatt vár a lényeggel. Mi jelentheti ennek a helytelen gyakorlatnak a végét?

Például, ha más időpontra teszik a helyhatósági tisztújítást. Például ha a parlamenti és önkormányzati választások egy időpontban lennének, a testületalakulások (illetve az ezzel járó kádercserék) már nyárig lezajlanának. S az év második fele a törvényhozó, gazdaságstabilizáló (valamint a helyi rendeletalkotó) munkáé lehetne, a gazdaság értékes hónapokat nyerne. Persze, lehet azzal érvelni, hogy így az országos és helyi kampány lefedné egymást, tehát nem érvényesülhetnének különböző szempontjaik. Akkor viszont – ezt kiküszöbölendő – a félidős önkormányzati választás javallott, vagyis hogy tartsák az helyhatóságit két évvel a parlamenti után, a ciklus számtani közepén.

Kétharmadával a jelenlegi kormánytöbbség átvihetne ilyen alkotmány-és törvénymódosításokat. Úgy lehetne ezt kivitelezni, hogy a következő – 2014-ben választandó – önkormányzatok mandátuma átmeneti jelleggel csak feleannyi időre szólna, s akkor 2016-tól átállhatnánk a félidős, immár újra négyéves helyi ciklusokra. Kérdés, van-e minderre hosszú távú politikai akarat?

A túlnyerés veszélyei

Most nagyon sanszos, hogy a Fidesz megismételheti (sőt, túl is szárnyalhatja) 2006-os vidéki győzelmeit. Mi több, a legnagyobb trófeát, Budapestet is begyűjtheti. Csakhogy az önkormányzati rendszer mostani állapotában a győzelem legalább olyan veszélyeket rejt magában, mint a kudarc. A vidéki nagyvárosok, megyék többsége eddig is narancsszínű volt. A Fidesz az MSZP kormányt korábban folyamatosan azzal vádolta, hogy ellehetetleníti a vidéki önkormányzatokat. Nos, immár Orbán kormánya felelős a regionális-térségi fejlesztések támogatásáért, ősztől pedig jó eséllyel Budapestet (és a kerületek javarészét) is az ő pártja vezeti. Csakhogy a források végesek. Elosztásuk során óhatatlanul kiéleződik a Nyugat-és Kelet-Magyarország, a főváros-vidék, a nagyváros-kisváros, a város-falu konfliktus.

Kampány után a Fidesz csúcsvezetésének (és önkormányzati szakpolitikusainak) dönteniük kell a prioritásokról. Akárhogy határoznak, nem kívánt „mellékhatás” mindenképp lesz. Ha a fővárost igyekeznek konszolidálni, azt csak máshonnan elvont összegekből fedezhetik. Amennyiben pedig a vidékfejlesztés lesz piedesztálon, azzal az épp csak meghódított Budapestet idegeníthetik el. A legfejlettebb Északnyugat-Dunántúl már így is sokallja a tőlük elvett összeget, melyből a „keleti végeket” próbálják felzárkóztatni. A Fidesz kifelé demonstrált egységének a végét jelentheti, ha a „vármegyék” politikai hadurainak nézetkülönbsége átlépi a kritikus határt.

Az önkormányzati reform alapjáraton is komoly érdeksérelemmel jár. Drasztikusan csökkenteni szükséges a képviselők létszámát, a jövőben pedig a települési, kerületi helyhatóságok számát is. Márpedig nyilvánvaló: ha a közgyűlések felére-harmadára zsugorodnak, ha nyolc falunak, három városnegyednek ezentúl csak egy polgármestere lesz, akkor előáll az a helyzet, hogy kevés az önkormányzati fóka és sok a politikusi eszkimó.

Ugyancsak valós dilemma, hogy milyen irányba billenti a Fidesz a lokális-országos erőviszonyok mérlegét? A központi államhatalom szabályozó-újraelosztó jogosítványait növelje a helyi politika rovására? Ha ezt teszi, azzal még saját helyi erőit is maga ellen hangolhatja. Mert azzal már nemcsak az ellenzék hatáskörét rövidíti meg, de az övékét is. Ugyanakkor bizonyos, önálló bevétellel kevéssé rendelkező válságtérségek rövidtávon nyertesei lehetnek egy ilyen tervnek.

Ha a szubszidiaritás jegyében – vagyis a döntéseket és a végrehajtást azon a legalacsonyabb szinten hozzák meg, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek – növelik az önkormányzati függetlenséget, régiókká alakítva a megyéket, ez kétségkívül racionalizálná a helyi igazgatást, de akkor hozzá kell igazítani az országos politikát is. Ez utóbbinak feltétele az önkormányzatok és a parlament létszámcsökkentésével együtt az országos és helyi közélet személyi-intézményi különválasztása. Meg kell szüntetni a funkcióhalmozást, ami azt eredményezi, hogy a nemzeti és lokális politika összefonódik, illetve előbbi rátelepedik az utóbbira. Törvénybe kellene foglalni, hogy országos politikus nem viselhet helyi funkciót. Három-négy megye egyesítésével tartományi kisparlamentek, helyi kormányzatok jöhetnének létre. Amelyek helyi ügyekben szuverén módon döntenének, fel lennének ruházva regionális törvényalkotási joggal, így az országos vezetés ellensúlyát képeznék.

Van-e annyi józan önkorlátozás, bölcsesség az Orbán-kormányban, hogy hajlandó lesz a hatalommegosztást az önkormányzati gyakorlatban is érvényesíteni? Hamarosan kiderül.

forrás : hvg.hu